Almahatározó

Gloster

Gloster

A Gloster alma

Származás: Németországban – egészen pontosan még az NSZK-ban – nemesítették a Glockenapfel és a Richared Delicious keresztezésével 1951-ben. Kereskedelmi forgalomba 1969-ben került.

Hajtásrendszer: fája kezdetben erős növekedésű, ágrendszere felfelé törő, koronája jellegzetesen keskeny. Az egy- és kétéves hosszú hajtásokon terem.

Termőképesség: hamar termőre fordul, azután pedig rendszeresen és bőven terem. Alternanciára nem megfelelő gondozás esetén hajlamos. Részben öntermékeny. 

Gyümölcs: szeptember végén-október elején szüretelhető, közepes vagy nagyméretű (160-200 g), megnyúlt, harang alakú, a kocsánya felől hasas, a csésze felől bordázott. Héja matt, hamvas, sötétvörös fedőszínnel borított. Húsa zöldesfehér, majd zöldessárga, ropogós, nagyon lédús, enyhén savas, kellemes aromájú alma fajta. yümölcshúsa lassan barnul meg, így kiválóan alkalmas salátákba. Hosszabb idejű tárolás során húsa megkásásodik. 

Friss fogyasztásra, konyhai feldolgozásra egyaránt alkalmas, megfelelő körülmények között hosszú ideig tárolható (kb. májusig).

Kártevők, betegségek: almalisztharmat, varasodás, monília, gyökérzetet, fás részt fogyasztó rovarok (cserebogár pajor, kéregmoly), lombot fogyasztó rovarok (levélbarkó, sodrómoly, gyapjaslepke). 

(Forrás: www.megyeriszabolcskerteszete.hu)